2020. augusztus 29., szombat


A közelgő tanévkezdés miatt fontos tudatosítani, hogy most a járványhelyzet miatt fokozott a szülők és a tanárok felelőssége. A pedagógusoknak a szokásoknál is nagyobb figyelemmel kell lenni mind a saját, mind a gyermekek, a diákok egészségi állapotára,  és koronavírus-fertőzésre utaló tüneteire. Ha egy szülő, gondviselő, vagy egy tanár, óvodapedagógus a fertőzés tüneteit észleli egy gyermeken, diákon akkor gondoskodni kell annak mielőbbi elkülönítéséről. A legfontosabb, hogy tünetes, beteg gyermeket a szülőknek most nem szabad iskolába, óvodába engedni, mert azzal az egész közösség egészségét, és az iskola, óvoda zavartalan működését veszélyezteti. Fertőzésgyanús gyermeknek otthon kell maradnia, és a szülőnek telefonon kell értesíteni a gyermekorvost vagy háziorvost.
A kormány hagyományos működési rend szerinti tanévet tervez, szeretnénk elkerülni az iskolák és az óvodák  működését korlátozó intézkedéseket, hiszen ez mindannyiunk érdeke, a gyermekeké, a pedagógusoké, a szülőké és a munkáltatóké is. Hangsúlyozzuk, hogy a szülői és tanári egyéni felelősség most még nagyobb abban, hogy ne veszélyeztessük egymás egészségét, az iskolák működését és a szülők munkavégzését.

A szülőknek, tanároknak fontos tisztában lenni a koronavírus-fertőzés tüneteivel, amelyek közül a leggyakoribban a láz, a fáradtság és a száraz köhögés. Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj. Emellett az új koronavírus-fertőzés egyik jellegzetes tünete az íz- és a szaglásérzékelés zavara, vagy elvesztése, amely sokszor az egyetlen tünet. Ha valaki a felsorolt tüneteket észleli a gyermekén, tanítványán, akkor kérjük, hogy ne engedje a gyermeket közösségbe. A legenyhébb tüneteinek jelentkezése esetén se engedje közösségbe a gyermeket!
A szülőket arra is kérjük, hogy a már nagyobb - felsős, középiskolás – gyermekeikben is tudatosítsák a járvány veszélyét, a koronavírus tüneteit, hogy azok megjelenése esetén, ők is jelezni tudják azt szüleiknek, tanáraiknak.

A pedagógusokat és iskolai, óvodai dolgozókat is arra kérjük, hogy amennyiben a fenti tünetek bármelyikét  észlelik magukon ne menjenek közösségbe, jelezzék azt az intézmény vezetésének, az osztályfőnöknek  és vegyék fel a kapcsolatot telefonon háziorvosukkal.
Továbbra is fontos, hogy a gyermekek és diákok tisztában legyenek a gyakori és alapos kézmosás fontosságával.
Továbbra is alapelv, hogy az a szülő, akinek a gyermeke koronavírus-fertőzés tüneteit mutatja, az telefonon hívja fel a háziorvost, vagy gyermekorvost, és ne vigye a rendelőbe a gyermeket. Amennyiben az orvos véleménye szerint a gyermeknél fennáll a fertőzés gyanúja, akkor az orvosnak a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend alapján kell eljárnia és kezdeményeznie kell a laboratóriumi vizsgálatot. Ennek eredménye határozza meg a további intézkedéseket.
Ha egy diáknál az iskolában, tanítás közben  jelentkeznének tünetek, akkor gondoskodni kell mielőbbi elkülönítéséről, az iskolaorvos és a szülő értesítéséről.
Mint ismert, az iskolák és óvodák a járványügyi készenlét idején alkalmazandó szabályokról külön útmutatót kaptak. Ha egy iskolában, óvodában megjelenik a koronavírus, akkor a járványügyi hatóság a már megszokott eljárásrend szerint elvégzi a kontaktkutatást és megteszi a szükséges intézkedéseket. Ha egy intézményben  felmerül a csoportos megbetegedés  veszélye, akkor az Operatív Törzs Járványügyi Bevetési Egységének bevonásával döntenek a  beavatkozásokról.


2020. augusztus 26., szerda

Tanévnyitó

 

Kedves Gyerekek, Szülők!

A tanévnyitó időpontja, 2020. szeptember 1, kedd, 8.00. Megjelenés ünneplő öltözetben!

Az intézménybe csak a gyerekek léphetnek be, alapos kézfertőtlenítés után!

2020. június 3., szerda


Tisztelt Szülők!
A Szerencsi Rendőrkapitányság nyomatékosan kéri a járványügyi helyzetre való tekintettel, hogy a ballagás utáni családi összejövetel lehetőleg kis létszámú legyen! Ellenkező esetben pénzbírság lehet a következménye!

2020. május 28., csütörtök

Tájékoztató tanévzárásról


Kedves Szülők, Gyerekek!

A 2019-2020-as tanév a digitális munkarend szerint fog befejeződni.

Az elmúlt hónapokban a családok és a nevelők is olyan helyzetbe kerültek, melyről senkinek nem volt ismerete, tapasztalata. Köszönjük a szülőknek, hogy partnerek voltak az otthoni tanulás irányításában, amennyire tehették segítséget nyújtottak a tanulásban gyermekeiknek.

A tanév vége is más lesz, mint ahogy az utolsó három hónap is más volt, mint a hagyományos iskolai időszak. A járványveszély átírja a hagyományokat is. Örömmel tölt el, hogy sem tanulóink, sem családjuk körében nem volt fertőzéses megbetegedés. Köszönhető ez többek között a felelősségteljes viselkedésnek, a járvány megfékezésére hozott szabályok betartásának.

A mostani időszakban is óvatosnak kell lennünk, a szabályok változása ellenére. A vírus jelen van az országban, az utazások megindulásával bárhová tovább terjedhet. Ennek tudatában és ehhez alkalmazkodva  kell befejeznünk ezt a tanévet.

Kérem, hogy továbbra is vigyázzunk egymásra, tartsuk be a mindenkire kötelező szabályokat, bízva abban, hogy szeptemberben már közösen, biztonságban kezdhetjük az új tanévet.
A tanév befejezéséhez, a nyári időszakhoz adok át néhány információt.

Iskolai ügyelet
A tanév végéig, azaz június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend. Iskolai tanítás nem lesz, a gyerekek a tanév végéig otthon tanulnak.
Június hónap 3. és 4. hetében, valamint augusztus utolsó hetében felügyeleti lehetőséget biztosítunk, azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei dolgoznak és ezt igénylik. 
Az ügyelet alatt a tanulási és a nevelői segítséget biztosítjuk, tanítási órák nem lesznek.

Az ügyeletet a +36-47-550-010 telefonszámon lehet igényelni minden munkanapon 8.00-14.00 között.
Egy tanteremben legfeljebb tíz tanuló tartózkodhat. Az iskolán belül az arcmaszk használata nem kötelező.

Az iskola épületébe a szülők nem kísérhetik be a gyerekeket.

Érkezéskor az iskolába belépők kezét alkoholos fertőtlenítővel fertőtlenítjük!


Felzárkóztatás, korrepetálás
Lehetőségként, a jövő hét folyamán- 2020.06.02- 2020.06.05.- a gyerekek találkozhatnak az osztályfőnökökkel az adott időpontban megjelölt osztályfőnöki órák keretében
Amennyiben a szülők igénylik, hogy gyermekük 1-1 órában találkozzon egy nevelővel, azt az osztályfőnöknek jelezzék. A lehetőség korlátozott, az iskolaépületben, egy időpontban tantermenként legfeljebb 10 tanuló tartózkodhat, naponta legfeljebb 2 óra időtartamban. A tanteremben és a folyosókon, udvaron be kell tartani a 2 méteres távolságot egymástól.
A korrepetáláson megjelenni csak előzetes egyeztetés után lehetséges!

Az iskola udvarán sem tartózkodhatnak felügyelet nélkül gyerekek.

Felhívom a figyelmét a szülőknek, hogy a közösségben tartózkodás fokozott fertőzésveszélyt jelent, ennek figyelembe vételével kérjék a személyes iskolai részvétel lehetőségét!

Ballagások, tanévzáró ünnepély
A ballagást  a tanulók, az osztályfőnök, az osztályban tanító pedagógusok és az iskolavezetés részvételével az iskolaudvaron vagy tornateremben tartjuk meg, egymástól biztonságos távolságban elhelyezve a résztvevőket. 

A ballagáson a szülők, hozzátartozók nem vehetnek részt. 

Hagyományos tanévzáró ünnepség nem lesz.
A tanévzáró és a bizonyítványok kiosztásának módjáról később adok tájékoztatást.

Nyári táborok szervezése
A nyári táborok szervezésére irányuló szülői igények felmérése folyamatban van.
A pontos részletek kialakítása folyamatban van.

Fontos! A gyerekeknek nem kötelező a megjelenés az iskolában!

Megyaszó, 2020,05.27.
Vincze Szabolcs
intézményvezető








2020. május 26., kedd

NEM KÖTELEZŐ! 
A GYEREKEK SZÁMÁRA EGY LEHETŐSÉG, HOGY TALÁLKOZZANAK OSZTÁLYTÁRSAIKKAL ÉS AZ OSZTÁLYFŐNÖKÜKKEL!

Jövő heti munkarend:

Osztályfőnöki órák napi két évfolyam

A pedagógiai asszisztensek segítik az osztályfőnökök munkáját.

10:00 órától- 12:00 óráig

2020. 06 02 Kedd
1. a- b
5. a- b
SNI 1-5, SNI 6- 8

2020.06.03. Szerda
2. a- b
6. a- b

2020.06.04. Csütörtök
3. a – b
7. a- b

2020.06. 05 Péntek
4. a –b
8. a- b

Vincze Szabolcs, igazgató

2020. április 24., péntek


Kedves Tanulók és Szülők!




A jövő heti tananyagot, a május 1-jei munkaszüneti nap miatt,

2020.04.30-án, csütörtökön 11.00-12.00

- között lehet átvenni!

2020. április 3., péntek

Kedves Tanulók és Szülők!
A tavaszi szünet időpontja:
2020.04.09. (csütörtök) – 04.14.(kedd)
A jövő heti tananyagot
2020.04.08-án, szerdán 11.00-12.00
- között lehet átvenni!

2020. március 25., szerda

Fájlfeltöltés gyerekeknek:

Ez egy lehetőség azon tanulók számára, akik e-mail küldése helyett, csak egy központi Google Drive mappába szeretnének feltölteni fájlokat!

https://forms.gle/JH1eQC5gdN4sYbge6


Szükséges hozzá gmail.com-os e-mail cím!

Kérdőív szülők részére

2020. március 24., kedd

Fájlfeltöltés gyerekeknek

Ez egy lehetőség azon tanulók számára, akik e-mail küldése helyett, csak egy központi Google Drive mappába szeretnének feltölteni fájlokat!





Tisztelt Szülő/Gondviselő! 

A koronavírus járvány elleni minél hatékonyabb védekezés érdekében a Kormány március 16- ától elrendelte az iskolákban a tantermen kívüli, digitális munkarendre való átállást. Ezzel kapcsolatban először is szeretném megköszönni Önnek, hogy ebben a mindannyiunk számára nagy kihívást jelentő helyzetben helytállásával és támogatásával segíti gyermekét, gyermekeit abban, hogy iskolai feladataikra, a tanulásra tudjanak koncentrálni. Röviden szeretném tájékoztatni Önt az új munkarendre való átállás első hetének tapasztalatairól. Az átállást megelőző napok várakozása után az iskolák döntő többségében nagy lelkesedéssel vágtak bele a tanulók és a pedagógusok is a tantermen kívüli, digitális oktatásba. Úgy látjuk, a pedagógusok nagyon komoly aktivitást mutatnak az online platformokon, nagyon sokat dolgoznak azért, hogy a veszélyhelyzet ellenére gyermekeinknek a lehető legtöbbet adják, ezért mindannyian köszönettel tartozunk nekik. A tanulók számára is nagy élményt és tanulási lehetőséget kínál az új módszer, bár sokaknak hiányzik az iskola és a barátok, köztük olyanoknak is, akik esetleg eddig nem is szerettek oda járni. Ez érthető, ilyenkor látszik, hogy az iskoláknak a tudás és a különféle kompetenciák átadásán túl milyen fontos szerepe van a közösségek megteremtésében. A tantermen kívüli, digitális munkarendre való átállást azzal is igyekszünk segíteni, hogy az Oktatási Hivatal honlapján:


ajánlást tettünk közzé, amely rengeteg használható digitális tananyagot, a tanulók virtuális együttműködését segítő internetes oldalt tartalmaz. Ezt az elmúlt napokban több százezren nézték meg, amit nagyon köszönünk. Az ajánlás fejlesztése és bővítése folyamatos. Az új munkarend első napjai azt is megmutatták, hogy az átállás a tananyag mennyiségét jelentősen újra szabta, a felénk érkező jelzések szerint jelenleg néhol túl soknak tűnik, néhol pedig a vártnál alacsonyabb az aktivitás. Ezzel kapcsolatban az Oktatási Hivatal honlapján közzétett ajánlásban kértük a tanárokat, hogy figyeljenek oda a tanulnivaló mennyiségére, de teljesen természetes, hogy kell egy kis idő, amíg a kiadott tananyag nagyságrendje mindenhol beáll. Amennyiben Ön úgy érzékeli, hogy az Önök iskolájában aránytalanul nőtt a korábbiakhoz képest a tanulnivaló mennyisége, kérem, ezt helyben egyeztesse a szülői szervezet az iskola vezetésével. A tanulás azonban nem csak digitális eszközökön történhet, hiszen feladatokat, olvasnivalót a hagyományos tankönyvekből is fel lehet adni. Emellett az M5 tévécsatorna iskolatévé lett, és minden nap a tanulásban segítséget jelentő műsorokat ad. Hisszük, hogy a digitális tananyagok, a rendelkezésre álló digitális eszközök és a gyerekeknél lévő tankönyvek, a TV adások és a központi módszertani segítség együttesen mindenki számára lehetővé teszi a tanulást ebben a rendkívüli helyzetben. Ahogyan a Kormány erre vonatkozó határozata is kimondta, amennyiben a szülő azt indokolt esetben (például munkavégzése érdekében) igényli, a területileg illetékes tankerületi központ megszervezi a kiscsoportos gyermekfelügyeletet. Arról is tájékoztatom, hogy kértük az iskolák vezetőit az iskolapszichológusok feladatkörének átgondolására és arra, hogy az előttünk álló időszakban telefonos vagy online megoldások segítségével nyújtsanak mentális segítséget azoknak a gyerekeknek, akik nehezebben birkóznak meg a tartós otthonlét, a bezártság, illetve a járvánnyal kapcsolatos megterhelő hírek okozta lelki megpróbáltatásokkal. Tisztelt Szülő! Szeretném még egyszer megköszönni Önnek eddigi segítségét! A jelenlegi helyzetben nagyon fontos, hogy gyermekeink élete a lehető legszervezettebben folytatódjon, hogy energiáikat és figyelmüket a tanulásra fordítsák, és ebben minden támogatást megkapjanak. Ennek fenntartása közös felelősségünk, amelyhez további kitartását és együttműködését kérem. Egyúttal tájékoztatom, hogy a jövőben is igyekszem Önt tájékoztatni a tapasztalatokról és a legfontosabb tudnivalókról. 

Budapest, 2020. március 23. 

Dr. Maruzsa Zoltán 
köznevelésért felelős 
államtitkár

2020. március 16., hétfő


Folyamatosan frissül!

M5 - tananyag


Az M5 csatorna hétköznap oktatási tartalmakat közvetít, továbbá itt a módszertani ajánlás az oktatás megszervezésére a tantermen kívüli, digitális munkarendre.

Közleményük szerint hétfőtől minden hétköznap reggel 8.00-tól 14.30-ig a következő tematikájú műsorokkal készülnek: 8 órától 11 óráig az 5-8. osztályos diákoknak szánt Felsős című műsoraikat sugározzák, biológia, magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, művészetek és informatika témakörben.
11 órától 12 óráig nyelvleckéket sugároznak. Itt a Szólalj meg! című műsor két angol nyelvleckéjét adják egymás után. 11.30-tól 5 nyelven, 5-5 nyelvlecke követi egymást, hétfőnként német, keddenként francia, szerdánként olasz, csütörtökönként spanyol, péntekenként orosz nyelvtani feladatokkal.
12 órától a középiskolás korosztály számára sugároznak érettségi műsorokat. Magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem minden nap lesz, biológia, kémia, informatika, fizika és földrajz pedig hetente két-két alkalommal.
Az oktatási sáv hétköznap 14.30-kor végződik. A műsorok elérhetőek lesznek a www.mediaklikk.hu/digitalisoktatas oldalon is - áll az MTVA közleményében.
A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben is tovább kell működtetni az oktatási rendszert, a tanulóknak biztosítani kell a tanulási lehetőséget - olvasható az oktatas.hu weboldalon.