A rendkívüli intézmény látogatási szünet miatt létrehozott oldal.
2020. május 29., péntek
2020. május 28., csütörtök
Tájékoztató tanévzárásról
Kedves Szülők, Gyerekek!
A 2019-2020-as tanév a digitális munkarend szerint fog
befejeződni.
Az elmúlt hónapokban a családok és a nevelők is olyan helyzetbe kerültek,
melyről senkinek nem volt ismerete, tapasztalata. Köszönjük a szülőknek, hogy
partnerek voltak az otthoni tanulás irányításában, amennyire tehették
segítséget nyújtottak a tanulásban gyermekeiknek.
A tanév vége is más lesz, mint ahogy az utolsó három
hónap is más volt, mint a hagyományos iskolai időszak. A járványveszély átírja
a hagyományokat is. Örömmel tölt el, hogy sem tanulóink, sem családjuk körében
nem volt fertőzéses megbetegedés. Köszönhető ez többek között a
felelősségteljes viselkedésnek, a járvány megfékezésére hozott szabályok
betartásának.
A mostani időszakban is óvatosnak kell lennünk, a szabályok változása ellenére.
A vírus jelen van az országban, az utazások megindulásával bárhová tovább
terjedhet. Ennek tudatában és ehhez alkalmazkodva kell befejeznünk ezt a
tanévet.
Kérem, hogy továbbra is vigyázzunk egymásra, tartsuk
be a mindenkire kötelező szabályokat, bízva abban, hogy szeptemberben már
közösen, biztonságban kezdhetjük az új tanévet.
A tanév befejezéséhez, a nyári időszakhoz adok át
néhány információt.
Iskolai ügyelet
A tanév végéig, azaz június 15-ig érvényben marad a
tantermen kívüli, digitális munkarend. Iskolai tanítás nem lesz, a gyerekek a
tanév végéig otthon tanulnak.
Június hónap 3. és 4. hetében, valamint augusztus
utolsó hetében felügyeleti lehetőséget biztosítunk, azoknak a gyerekeknek, akiknek
a szülei dolgoznak és ezt igénylik.
Az ügyelet alatt a tanulási és a nevelői segítséget
biztosítjuk, tanítási órák nem lesznek.
Az ügyeletet a +36-47-550-010 telefonszámon lehet igényelni minden munkanapon
8.00-14.00 között.
Egy tanteremben legfeljebb tíz tanuló tartózkodhat. Az iskolán belül az
arcmaszk használata nem kötelező.
Az iskola épületébe a szülők nem kísérhetik be a
gyerekeket.
Érkezéskor az iskolába belépők kezét alkoholos fertőtlenítővel fertőtlenítjük!
Felzárkóztatás, korrepetálás
Lehetőségként, a jövő hét folyamán- 2020.06.02-
2020.06.05.- a gyerekek találkozhatnak az osztályfőnökökkel az adott időpontban
megjelölt osztályfőnöki órák keretében
Amennyiben a szülők igénylik, hogy gyermekük 1-1
órában találkozzon egy nevelővel, azt az osztályfőnöknek jelezzék. A lehetőség
korlátozott, az iskolaépületben, egy időpontban tantermenként legfeljebb 10
tanuló tartózkodhat, naponta legfeljebb 2 óra időtartamban. A tanteremben és a
folyosókon, udvaron be kell tartani a 2 méteres távolságot egymástól.
A korrepetáláson megjelenni csak előzetes egyeztetés
után lehetséges!
Az iskola udvarán sem tartózkodhatnak felügyelet nélkül gyerekek.
Felhívom a figyelmét a szülőknek, hogy a
közösségben tartózkodás fokozott fertőzésveszélyt jelent, ennek figyelembe
vételével kérjék a személyes iskolai részvétel lehetőségét!
Ballagások, tanévzáró ünnepély
A ballagást a tanulók, az osztályfőnök, az
osztályban tanító pedagógusok és az iskolavezetés részvételével az
iskolaudvaron vagy tornateremben tartjuk meg, egymástól biztonságos távolságban
elhelyezve a résztvevőket.
A ballagáson a szülők, hozzátartozók nem
vehetnek részt.
Hagyományos tanévzáró ünnepség nem lesz.
A tanévzáró és a bizonyítványok kiosztásának módjáról
később adok tájékoztatást.
Nyári táborok szervezése
A nyári táborok szervezésére irányuló szülői igények
felmérése folyamatban van.
A pontos részletek kialakítása folyamatban van.
Fontos! A gyerekeknek nem kötelező a
megjelenés az iskolában!
Megyaszó, 2020,05.27.
Vincze Szabolcs
intézményvezető
2020. május 26., kedd
NEM KÖTELEZŐ!
A GYEREKEK SZÁMÁRA EGY LEHETŐSÉG, HOGY TALÁLKOZZANAK OSZTÁLYTÁRSAIKKAL ÉS AZ OSZTÁLYFŐNÖKÜKKEL!
Jövő heti munkarend:
Osztályfőnöki órák napi két évfolyam
A pedagógiai asszisztensek segítik az osztályfőnökök munkáját.
10:00 órától- 12:00 óráig
2020. 06 02 Kedd
1. a- b
5. a- b
SNI 1-5, SNI 6- 8
2020.06.03. Szerda
2. a- b
6. a- b
2020.06.04. Csütörtök
3. a – b
7. a- b
2020.06. 05 Péntek
4. a –b
8. a- b
Vincze Szabolcs, igazgató
A GYEREKEK SZÁMÁRA EGY LEHETŐSÉG, HOGY TALÁLKOZZANAK OSZTÁLYTÁRSAIKKAL ÉS AZ OSZTÁLYFŐNÖKÜKKEL!
Jövő heti munkarend:
Osztályfőnöki órák napi két évfolyam
A pedagógiai asszisztensek segítik az osztályfőnökök munkáját.
10:00 órától- 12:00 óráig
2020. 06 02 Kedd
1. a- b
5. a- b
SNI 1-5, SNI 6- 8
2020.06.03. Szerda
2. a- b
6. a- b
2020.06.04. Csütörtök
3. a – b
7. a- b
2020.06. 05 Péntek
4. a –b
8. a- b
Vincze Szabolcs, igazgató
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)